9. alkalommal rendezte meg a Városok Falvak Szövetsége tagtelepüléseinek bemutatkozó estjét a debreceni Tímár-házban. Korábbi alkalmakhoz hasonlóan ezúttal Kisújszállás mutatta be kulturális és turisztikai értékeit a rendezvényen. A város delegációja az előadások mellett helyi gasztronómiai értékekkel fogadta a vendégeket. Az este folyamán Kecze István polgármester Kisújszállás múltjáról, a város jelenéről és jövőbeni terveiről tartott előadást, majd Zámbori Péter ügyvezető ismertette meg az érdeklődőkkel az általa vezetett Kumánia Gyógyfürdőt. A város kulináris élvezetei között a Kumánia egyik gyöngyszemét, a gyógyászati részleget gyakorlatban is az érdeklődők elé tárta, ugyanis egyik masszőr kollégánk a rendezvény teljes ideje alatt menedzsermasszázzsal kényeztette a vendégeket, azok teljes megelégedésére.